A remény mozgatta az árakat

2018.11.07

Október utolsó napjai ismételten az új típusú kommunikáció jegyében teltek és mert ez kedvező kilátásokkal kecsegtetett némileg tudtak emelkedni az árak.

Több szempontból is meglehetősen csendes volt a terménykereskedelem az elmúlt napokban, így minden hírre élénkebb volt a reakció, mint egy hírekkel jobban ellátott időszakban. A fő, piacmeghatározó hír persze megint az USA-ból érkezett és az enyhén csökkenő tendenciát azonnal meg tudta fordítani. A hír Trump elnök egy twitter bejegyzése volt, ami szerint javultak Kínával a kapcsolatok és ezt a piac úgy fordította le, hogy a vámháború mérséklődni tud.

A hírt aztán pontosították, de most legalább az igaznak bizonyult, hogy a konkrét telefonbeszélgetés hangneme barátibb volt. Ennek eredményeként indult el a szójabab jegyzésének emelkedése és összességében a korrekciót követően is magasabban zártuk a hetet, mint ahonnan indultak az árak.

Szintén az USA-t érintette, hogy egy magán termésbecslő cég szerint a korábbi előrejelzések túlzottan optimisták voltak és valamelyest alacsonyabb átlaghozammal lehet csak számolni. Ez már érintette a kukoricát is és így az is támaszt kapott - nem csökkentek tovább a jegyzések.

Heti diagrammunkon feltüntettem ismételten a USA-beli legközelebbi búza és kukorica jegyzést is, s bár így sok jegyzés került fel, de jobban látható, hogy mennyire "lapos" az áralakulás és csak az európai kukorica jegyzés csökkenése volt, amely aggodalomra adhatott okot.

A kukorica párizsi jegyzésének alakulása mögött továbbra is az erős fekete-tengeri kínálat állt, de mivel a legutóbbi ajánlatok árszintje 2-3 USD/to-val magasabb volt, ez a leszállított árakat is megemelte, teret engedve annak, hogy a MATIF is kövesse a kedvezőbb hangulatot. A hétvégi ünnep miatt alacsony volt a forgalom és most ez inkább segítette az áremelkedést, nem volt igazán eladói érdeklődés.

Technikai tényező is szerepet játszott és ez a párizsi novemberi határidős jegyzése kifutása előtti pozíció-zárásokkal függött össze. Az előző hét végi optimista hangulat a búza piacán átragadt a kukoricára is és a hétfői áremelkedést nem követte visszaesés - az árak novemberre 2 EUR/to-s sávon belül maradtak a zárásig.

Az olajosmagvak piacán is erősödés volt, a repce európai jegyzése a héten inkább emelkedő tendenciát mutatott és ezt segített a szójabab rally-ja is. A hét végén a további menetelést felfelé megakasztotta, hogy a növényi olajok piacán fontos pálmaolaj készletek is nőttek és ez a nagyobb kínálat fékezte a további áremelkedést.

A piacra jelenleg a "várok és majd meglátjuk" helyzet jellemző és ennek hátterében a félidős amerikai választások is szerepet játszanak - a piaci szereplők egy része, a spekulánsok úgy tartják ez most megmutatja majd, mennyire is erős Trump elnök, mekkora a támogatottsága. Ennek globális gazdaságpolitikai hatását kell kivárni, s nemcsak a kínai vámviták, de az árfolyamok alakulása miatt is.