Brazíliára figyel a világ

2019.01.17

Már hetekkel ezelőtt megfogalmazódott, hogy a 2018/19-es szezonban is kulcsszereplő lehet Brazília. Az egész a vámháborúval kezdődött még júliusban, de akkor mé sok volt a teória és azóta a világ is nagyot változott.

A szója, mint alap olajosmag alapvetően meghatározza a takarmányozásban felhasznált termékek arányát és ugyan nem teljes körűen, de valamelyest helyettesíthetőek a termékek. Mondják is a takarmányosok, hogy alaposan meg kell fontolni minden egyes alkalommal, mennyiért veszik a fehérjét és hogy miből az időnként háttérbe tud szorulni.

A vámháború kimenetele is némileg előre borítékolható volt - amikor nincs fizikai áru, akkor más helyről kell beszerezni. Amint az látható volt, Dél-Amerika nem tudja kielégíteni a kinai igényeket szójababból és ha ott elfogy a készlet, úgy nincs más választás, mint visszafordulni a megszokotthoz és az USA-ból vásárolni. A hangulat és a vételek alakulását jók tükrözi a jegyzés alakulása is (a barchart.com közlése alapján):

Az utóbbi hetek, napok áralakulásában -főként január első napjaiban- a visszatérő kínai vásárlások voltak a pozitív tényezők, jelentős, több millió tonnás vétel volt az összes mennyiség, amit lekötöttek első negyedéves szállításra.

Ennek hátterében az a vélemény (is) áll(hat), hogy Brazília szójabab termése 2019 első felében lényeges gyengébb lesz, mint várták. A piac által nagyon várt és igazodási pontként vett USDA (az USA Mg.Min-a) becslés ebben a hónapban elmarad a kormányzati leállás következtében, így az elemzések széles köre próbál iránymutatást adni.

A legutóbbi decemberi becslésében az USDA még EMELTE novemberhez képest a várható termés nagyságát és rekordnagyságú 122 millió tonnás termés mellett 81 millió tonnás exportot várt. Időközben azonban az időjárás kedvezőtlenebbé fordult és a legutóbb előrejelzések alapján jelentős, főként Brazília középső részét érintő területeken száraz időjárás alakult ki. A következő hetekre valamelyest javulhat a helyzet, de még mindig a szükségesnél kevesebb csapadékot jeleznek előre.

Az elmúlt évek adatait nézve ez jelentős export-kínálat csökkenést is eredményezhet és főként a szezon második felére jelenthet áremelkedést.

A várható termés nagyságát a legfrissebb előrejelzések 115 millió tonna ALÁ várják és ez a 2016/17-es mennyiséggel egyezik meg. A belső feldolgozás nagysága 40 millió tonna között van és ez az export kínálat jelentős, 15-17 millió tonnás csökkenését hozhatja.

Érvényes továbbra is, hogy most (majdnem) minden terményre vonatkozóan a brazil időjárás van a legnagyobb hatással, hiszen a kukorica előrejelzések sem optimistábbak és ez már az egész 2019-es évet befolyásolhatja. Az egyetlen tényező, amit korábban veszélyesebbnek láttunk, az az El Nino hatása, amit most a szakértők most nem tartanak jelentősnek.

Az elmúlt napokban bekövetkezett csökkenés a jegyzéseknél talán megint megfordul és újabb erősödés kezdődik, de azért tartós emelkedésre nem lehet számítani és ez egy másik termékkört, a növényi olajok piacát is érintheti, visszahatva a napraforgó és a repcemag árára is.