Tudnak-e fázni a növények?

2019.05.15

Túl vagyunk az első idei nagy megpróbáltatáson - az elmúlt két hétben mindenhova (remélem) megérkezett a várva várt csapadék.

Országos szinten legalább 45, de inkább 70 mm eső hullott és ez a jelentések alapján feltöltötte a talajok felső rétegeit és most már azt várjuk, hogy a 50-100 cm-es mélységig is eljusson a felszínről a víz és ezzel újra kialakuljon a folyamatos nedvesség a mélyebb zónákban is. Jól mutatja a helyzetet az időkép.hu térképe is.

Az egyik szemünk így már nevethet, de a másik még kicsit szomorkás, mert kéne már a meleg is a növényzet fejlődéséhez. Nézve egy-egy búza táblát, ami mellett rendszeresen elmegyek, láthatóan megerősödött az állomány, a néhány napja még látható talajfelszín eltűnt. Ez a jó jel és messziről ezt láthatják mások is. Közelebbről azonban látszik az is, miért is volt még ritkás áprilisban az állomány és ahogy hallom másutt is ez a helyzet, nem volt erőteljes a bokrosodás, kevesebb az elágazás, mint szokott lenni. Ez utóbbi állítás igaz a repcére is, a virágzást nézve ott is bízhatunk mindezek ellenére a növények regenerációs és kiegyenlítő képességében és esély van a jó termésre.

A tavaszi vetésűeket érintette inkább a hideg, az áprilisban vetett kukorica, de egyik kollegám szerint még inkább a napraforgó, megsínylette a hűvös időjárást. Ahogy azt a gazdászok tudják, nem csak eső, hanem nap és meleg is kell a jó, erőteljes fejlődéshez és most ez maradt el eddig. A címben feltett kérdésre a válasz: igen, fáznak a növénykéink és szükséges lenne már, hogy melegedjen az idő, az feltétlenül szükséges a továbbiakhoz.

Mi jöhet ebből? Mi a helyzet a piacokon?

Nemzetközi téren kicsit már túlságosan is optimisták az előrejelzések - a jegyzések folyamatosan csökkenek. Az időjárás összességében kedvező volt eddig, persze vannak jelentős eltérések főleg az USA-ban a túl sok csapadék miatt, de az Atlanti Óceántól az Uralig vett Európában a búza és a kukorica is szép, a repce vegyes, de a napraforgó is inkább a tavalyi szintek körül alakulhat. A legfrissebb előrejelzések alapján annak ellenére, hogy az olajosmagvakból az EU-28-akon belül rossz hírek érkeztek a terméskilátásokat illetően még készletemelkedésre számítanak 2020-ra és ez figyelmeztető lehet a többi termékre is. Az európai jegyzések a 2017 tavaszi szinteken vannak és most úgy látni, a 2017/18-as szezonhoz hasonló lehet a következő évünk is.

Ebből számomra az következik, ne várjunk jelentős áremelkedést a közeljövőben, sőt! Azzal számoljunk inkább, hogy az ó-termésre van-e még kereslet és ha igen, lépjünk. Az új termés még persze bizonytalan, ha bejön egy május végi-júniusi száraz periódus kialakulhat itthon egy lokális, "kárpát-medencei" piac, de egyelőre én még 5 millió tonnát közelítő búzaterméssel számolok és ez nem azt jelenti, hogy a belső piac lesz az ármeghatározó, hanem azt, hogy az export. Árpa, repce, kukorica előre-eladásokról nem nagyon hallani, napraforgónál esetleg mozdulhat valami a feldolgozók részéről, de nem aktív a kereskedelem.

Meglátjuk mi jön, az elmúlt hetek pangása után remélhetőleg megint élénkülni fog a terménypiac.